Wuxor - Hatalom mindenek felett

Egy hely, hová ha bekerülsz, teljesen magába szív. És arra eszmélsz, hogy magad is részese vagy egy hatalmas játéknak, melyet karddal, mágiával és intrikával vívnak. Ez a játék csak egyetlen dologról szól: a Hatalomról!

athi.jpg




athal.jpg



Békésvölgy

A tartomány egyetlen városa. A mai képét Vencan Al Khatar kezdte el formálni és Tyron fejezte be. Az Al Khatarok pár évtized alatt egy közel ötezres lélekszámú várost faragtak a kis falucskából, ami korábban volt.

Így lett Békésvölgy a tartomány kereskedelmi központja is. Itt székelnek a tartomány céheinek vezetői, ide szállítják be a falvak által termelt javait, melyek egy része a kereskedelembe kerül.

Itt állomásozik a Zhenduril da Tunnath által vezett Athal Lándzsája Bandérium, és innen irányítja a mindennapokat az Országnagy Thoras Lunar is.

Thoras Lunar

84352.jpg

Thoras már elárvult gyermekkorában fegyverforgató akart lenni, hogy szülőföldjét tudja védeni. A híres Kelroy Helbo szedett vedett csapatában tanulta a kardforgatást és nem egyszer kiállt a rablóbandákkal szemben. Ám amikor Kelroy kiöregedett és visszavonult a csapatai is szétszéledtek. Thoras Békésvölgyben próbált letelepedni. Mivel szinte semmilye sem volt, belépett a kézművesek céhébe, hogy kitanuljon valamit, amiből megélhet. Meglepetésére a szakma remekül ment neki. Veleszületett tehetsége volt a finom dolgokhoz. Alig hat éven belül saját üzletet nyithatott. Közben folyamatosan képezte magát a legkülönfélébb ismeretekben. Tudásvágyát a mai napig nem tudta kielégíteni. P.sz.3589-ben ő lett a Kézművesek Céhének a vezetője. Évekig lelkismeretesen végezte munkáját, de tudásvágya nem csillapodott. Ekkortájt ismerte meg Ronan del Nadan Krad papot, akivel hamar szoros barátságot kötöttek. A pap hamar felismerte Thoras tudásvágyát és Istene lenyomatát a lelkén, ígyhát elkezdte bevezetni Krad misztériumaiba. Időközben a tartomány grófja kinevezte Thorast Athal Országnagyává (Primor Crídas). Jelen időnkben Thorastól már csak egy karnyújtásnyira van, hogy pappá avassák, ámde a hirtelen kitört háború rengeteg teendőt ad az Országnagynak.


Zűn Falva

A legészakibb faluja a tartománynak. Zűn erdejének közepén helyezkedik el. Alig százötven lakosa egytől egyig a fakitermeléssel és feldolgozással foglalkozik. A falu helytartója Brunt Quars.

79208.jpg

Zűnben született és nevelkedett. Apja már korán elkezdte tanítani a fakitermelésre. Heves természete átokként kíséri a Quars család minden tagját. Már fiatalon is egy fejjel magasabb volt mindenkinél, és hamar rájött, hogy ezt a saját javára tudja fordítani. Erőteljes fellépésével könnyedén rá tudta erőszakolni az akaratát másokra. 25 évesen már Dalethor lett Zűnben. Az elkövetkezendő öt évben Zűn gazdasága emelkedni látszott. Bár senki sem hajtotta - hiszen ekkor már nem volt csak megbízott helytartója a tartománynak - Brunt nem tűrte a lazsálást. Embereit ugyanúgy kemény munkára fogta, ha kellett erőszakkal is. Mikor Raza Bellar emberei elkezdtek fosztogatni a környéken Brunt éktelen haragra gerjedt. Mindig szembeszállt a tolvajokkal, de általában alulmaradt. Sokszor csak rendkívüli szívósságának köszönhette, hogy életben maradt. Ám sosem adta fel. Fegyverforgatót rendelt magának a saját költségén Wuxorból és képezni kezdte magát. 35 éves korára remek harcossá vált. Bár sokat segített neki Kelroy Helbo és csapata, de nem egyszer előfordult, hogy egymaga kergetett szét féltucatnyi banditát. Jelenleg is a falu Helytartója és őrizője.



Natal - Lankásföld

A Wuxorhoz legközelebb eső falu. Jó háromszáz lakosa déli lankás búzamezőin és az északi dombság szölőültetvényén dolgozik. Itt készülnek a legkülönfélébb borai a tartománynak. A falu helytartója Perenold Dorim.

84354.jpg


Már gyerekkorában megtanulta apjától a földművelés alapjait. Miután apja, Dorim a falu Dalethorja lett, az alig 14 éves Perenold hamar a wuxori iskolákba, egyetemekbe került. Lelkes tanuló volt és mindent sikeresen elsajátított, amit csak tudott. Persze erre ráment az egész fiatalkora, de őt ez akkor nem érdekelte. Büszke volt rá, hogy Wuxorban tanuhat és nem akart csalódást okozni apjának. Mikor elvégezte az egyetemet már híre volt a hatalmas tudásának és szakértelmének. A wuxori kereskedők jobbnál jobb ajánlatokat tettek érte. Állítólag még maga Inem Setala is felfigyelt rá, de Perenold nem foglalkozott egyikükkel sem. Visszatért szülőfalujába. Natalban ismét munkába állt, ám hamar fény derült rá, hogy tudása messze meghaladja még apjáét is, mind a gazdaság és a kereskedelem terén is. Dorim ezt büszkén viselte és innentől kezdve, már aktív utitársa volt a havonkénti fölvásárláson Békésvölgyben. Natal gazdasága jelentős fejlődésnek indult az elkövetkezendő évek alatt. Az alig 30 éves Perenold felvirágoztatta a falut. P.sz.3691-től Dorim fia Perenold a falu Dalethorja, miután apja szőrnyű balesetben elhunyt.


Vasszurdok

A Sárkányszáj hegység lábainál fekvő falu a közeli bányák vasércének kibányászásával foglalkozik. Pár éve azonban valami retteneteset találtak a hegyek mélyében és az akkor tartományúr - Vanquir da Skullos - bezáratta a bányákat és a falu lakosságát Skull Therasba menekítette.A falu helytartója Bolan volt, aki már nem hutott el Skull Therasba.

Bolan Erionban született egy örömlánytól, aki hamar egy árvaházba adta. Még serdülőkorban volt, mikor elhagyta az árvaházat és eltökélt szándéka volt, hogy talál magának megélhetést. Balszerencséjére hamar elfogták és rabszolgasorsa került. Egy évtizede dolgozott már egy bányában Eriontól nem messze, mikor egy kalandozó csapat támadta meg a bányát, leölve a rabszolgatartókat és felszabadítva a rabszolgákat. Bolan visszatért a városba. Eltökélt szándéka volt, hogy talál magának egy Gilron papot aki felszenteli őt is pappá. A pyarroni Isten tanaival egy rabszolgatársa mérgezte Bolan fejét több, mint tíz évig. Az akkor még fiatal Bolan epekedve hallgatta a társa szavait és minden más híján hinni kezdett. Talán máshogy nem is élte volna túl a 10 évet a bányákban. Egyetlen reménye lett és maradt. A hit. Visszatérvén hát Erionba rendíthetetlenül kutatni kezdett, de sehol sem akadt Gilron papjaira. Egy kovácsnál munkát vállalt, hogy legyen miből élnie. A következő 7 év hamar elrepült. Bolan még mindig nem adta föl a hitét, sem a keresést. Egy napon végre megtörtént a csoda. Kovácsműhelyükbe egy Gilron pap tért be. Bolan azonnal fölismerte, hiszen rengeteg mesét, legendát hallott már róluk. Könyörgött neki, hogy tanítsa, de a pap álhitnek nevezte a fanatizmusát és otthagyta. Bolan lelke végképp összetört. Életét megunva és Gilront átkozva elhagyta
Eriont. Ám elunt élete ismét veszélybe került. Kalandozók támadtak rá. Összeverték és magukkal hurcolták a Városállamok területére. Bolan beletörődött a sorsába. P.sz 3667-ben érte utol ismét a szerencse, mikor Wuxor városállamában egy Kyr gróf – Vencan Al Khatar – megvásárolta, majd fölszabadítva munkát adott neki a földjén. Hamar kiderült, hogy Bolan remek bányász és egy év múlva már a Helytartó címet viselte a gróf földjén. A már középkorú bányász élete kezdett helyre rázódni. Sosem tudta meg senki, hogy ért a kovácsoláshoz is. Mélyen eltemette magában az emlékeit. Tán el is felejtette. Ám P.sz.3668-ban a tartományt elhagyta a Kyr gróf és pár évtized alatt bezáratták a bányát. Bolan ismét összetört és újra az italba temette bánatát.


Li-Meth - Határszéle

 A legdélebbre fekvő falu Athalon. Közel kétszáz lakója főleg zöldség és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A ritkaságnak számító közeli Olajfaliget fáiból nyerik ki a remek olivaolajat, mely palackozása már Békésvölgyben történik. 

Ylith - Tonhalrév

A Skor (vér) folyó partján fekvő kétszáz fős falu a halászatból és vadászatból tartja fönt magát. Plusz a közeli ritkás Szikomor erdő, füge termését gyűjtik be és szállítják Békésvölgybe, a kereskedelembe.


Bomorre

A tartomány grófjának birtoka. Egy kis tó partján fekvő többszintes ház a hozzá tartozó kerttel. A gróf ritkán tartozkodik itt, de a birtokért felelős Rajesh család mindent rendben tart a főnemes háza táján. Ezért Dunloft Rajesh a felelős.

Dunloft a Koszorú háború alatt érkezett lovagoknak az egyik leszármazottja. Édesanyja erős pyarr vérvonala már generációk óta látható a Rajesh sarjakon. Dunloft apja Khale már fiatalkorában a az Al Khatar birtokra került, mint birtokvezető. Idős korára való tekintettel az ő tisztjét látja el Dunloft. Az ifjú Rajesh pár éve még gyakran elhagyta a birtokot, hogy Kelroy Helbo oldalán harcolva segítse az Athalon élőket, de a hős visszavonultával Dunloft is letelepedett. Átvette apja munkáját a birtokon, melynek kezdetben nem örült, hiszen rengeteg szabadidejét vesztette így el. Legbizalmasabb barátja mindig is a lova, Sebeslábú Cordió. 

Bomorre - földszint

bomorre_foldszint.jpg


Bomorre - emelet

bomorre_emelet.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 7
Heti: 45
Havi: 132
Össz.: 38 309

Látogatottság növelés
Oldal: Athal Tartomány
Wuxor - Hatalom mindenek felett - © 2008 - 2026 - wuxor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »