Wuxor - Hatalom mindenek felett

Egy hely, hová ha bekerülsz, teljesen magába szív. És arra eszmélsz, hogy magad is részese vagy egy hatalmas játéknak, melyet karddal, mágiával és intrikával vívnak. Ez a játék csak egyetlen dologról szól: a Hatalomról!

A Lelki Nyavalyák Gyógyítóinak Rendje

 

            A Rend P.sz. 3694-ben a Hűs évszak - Morgena hónapjainak Tarra hetének utolsó napján került színre. Megalakulása a Rend vezetőjének Merghon Lasquarnak és a tartomány urának Tyron Al Khatarnak köszönhető. Ők ketten eszelték ki azt a fondorlatos tervet, melynek a Rend megalakulása volt az első és Morgena Igaz Hitének elterjesztése lesz a végső célja.

            A Rendet a toroni titkos boszorkányszekták alapján tervezték meg. Természetesen Wuxorban nem boszorkányoknak álcázzák Morgena híveit, hanem a lelki nyavalyák gyógyítóinak. Egy épületben vannak elszállásolva a Békésvölgyi Gyógyító Rend tagjaival, ám feladatuk teljesen más. A különböző lelki nyavalyák gyógyítói ők (mélakor, beteges félénkség, fóbiák), illetve az álmok megfejtésének mesterei. Megalakulásuk alkalmával minden első kezelésük ingyenes, majd csupán jelentéktelen összegeket kérnek csak a segítségükért, hiszen Athal tartomány ura maga pénzeli a munkájukat.

 Rendkívüli emberismeretük általában elég a betegek bajainak megoldásához, de a siker érdekében más eszközökhöz is tudnak folyamodni. Kenderfű füstölőik segítségével oldottabb állapotba tudják helyezni betegeiket, akik így könnyedébben feloldódnak és elmesélik lelki problémáikat. A beteg beszéltetése már önmagában is nagy segítség. Ezek után együtt megpróbálnak megoldást keresni a problémára, így a beteg jó tanácsokkal ellátva, felszabadultabban hagyja el a házat. Amennyiben ezek az egyszerű eszközök sem vezetnek eredményre a gyógyítók egy egyszerű fohásszal oldják meg a problémát. A Lélek Enyhének hívják, mely segítségével mágikus úton képesek kigyógyítani a kezeltet beteges fóbiáiból.

 Az álomfejtés már komolyabb figyelmet igényel. Általában quapatgyantát használnak, hogy meditatív állapotba kerüljön a beteg, így könnyebben visszaemlékezve az álmára. Ezek után a pap álomkenőcs segítségével álomba helyezi a beteget és az Antiss-járás adományával magával viszi az álomsíkra. Ott aztán megkreálja a beteg álmát és együtt - mint kívülállók - végignézik. A pap álomfejtés közben végig magyarázza az álmok jelentését a betegnek és jó tanácsokkal látja el. Végül az álom megvilágosul a beteg előtt.

 A papok minden esetben egy bizonyos álomhekkának tulajdonítják képességüket, akit csak Úrnőnek neveznek. Úgy vallják, hogy minden kezelésnél ezzel a hekkával lépnek kapcsolatba, aki segít nekik megtalálni a helyes megoldást, illetve megfejti az álmaikat. Állítják, hogy Úrnőjük mindenen és mindenkin átlát, de ezt a képességét csak akkor tudja használni, ha az áldozat beleegyezik. Ezért alakult hát a Rend. A Rend tagjai a kapocs a beteg és a hekka között, akinek ez az egyetlen képessége a lételeme. Ha nem használhatja állítólag elpusztul. Ezt a történetet osztják meg a gyógyítók minden betegükkel. Természetesen a titokzatos hekka nem más, mint Morgena, kitől hatalmukat kapják, de ezt még korai lenne szétkürtölni. Jelenleg a Várakozás idejét töltik a papok. Igyekeznek mindent megtenni azért, hogy betegeik elhiggyék a hekkáról szóló hazugságaikat. Ezért is találták ki, hogy az áldozatnak bele kell egyeznie a segítségnyújtás ilyesfajta megnyilvánulásához, mert ha beleegyezik akkor már félig el is hiszi a hekka létét. És amennyiben a kezelés sikeres, már több mint valószínű, hogy ténylegesen is hinni fog benne, hiszen valaki meggyógyította.

 Ez hát a terve Merghonnak és Tyronnak. Az emberek némi idő elteltével az Úrnőnek fognak köszönetet mondani a bajaik meggyógyításáért és mikor a Várakozás ideje véget ér, bátran a nép elé tárhatják a tényt, hogy imádott hekkájuk nem más, mint Morgen az Árnyúrnő.

gyogyitok_haza_-_bekesvolgy_1.bmp

gyogyitok_haza_-_bekesvolgy_emelet.bmp

gyogyitok_haza_-_bekesvolgy_pince.bmp

gyogyitok_haza_-_bekesvolgy_pince2.bmp

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 51
Heti: 74
Havi: 161
Össz.: 38 338

Látogatottság növelés
Oldal: Békésvölgy - Gyógyítók háza
Wuxor - Hatalom mindenek felett - © 2008 - 2026 - wuxor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »